Sajgó Szabolcs jezsuita atyának, a Párbeszéd Háza igazgatójának legújabb, hatodik kötete meztelen Isten címmel jelent meg. Sándor Ilona írása ezeknek az új verseknek a tükrében elemzi a pap-költő költészetét.
SAJGÓ SZABOLCS KÖLTÉSZETÉRŐL
A MEZTELEN ISTEN CÍMŰ KÖTETBŐL KIVÁLASZTOTT VERSEK TÜKRÉBEN
Sándor Ilona írása
Várva-várt verseket tesz olvasói elé Sajgó Szabolcs.
Kilenc év után jelent meg legújabb, hatodik önálló verseskötete, mely egy tetszetős külsejű sovány könyvecske figyelemfelkeltő címmel: meztelen Isten. Ez a versgyűjtemény a 2012 után írt sok verséből egy 70 költeményt tartalmazó válogatás. Nem véletlenszerű ez a szám, hiszen a kötet megjelenése egybeesik azzal, hogy a költő 2021-ben lett 70 éves.
Habár tudatos a kerek számhoz igazodó válogatás, a költemények nincsenek ciklusokba vagy tematikai besorolásokba elrendezve. Az olvasóban felvetődik az, hogy vajon a költő egyfajta leltárkészítést vagy számadást végez-e ezzel a kötettel? Úgy tűnik azonban, hogy a költő hangján szóló Szabolcs atyának van még sok mondanivalója felénk az élet és a létezés felismert igazságairól, újra és újra megtapasztalt megbizonyodásairól Istenbe vetett hitének erős kisugárzásával.
Mint ahogy azt már megszoktuk, Sajgó Szabolcs tömören fogalmaz sűrített képekbe ágyazott szólenyomataival, de ezek a szóképek a mostani versekben már könnyebben érthetőek az előző kötetek számos költeményével összehasonlítva. Pedig most is többféle jelentésréteget hordozhatnak a versek, de a vers kikódolásában, a jelentésrétegek lehámozásában magabiztosabb az olvasó. A versektől ne vár-junk továbbra sem egyértelmű üzeneteket, egysíkú, egy jelentést hor-dozó magyarázatokat, hiszen a költő szavai több dimenzióra nyitott üzenetek, melyekben ki-ki rácsodálkozhat a hozzá szóló üzenetre.
A költői szándék továbbra is az, hogy saját hitének tanúságtételével egy intim, személyes beszélgetésben összekapcsolja az olvasót a Teremtővel.
Sajgó Szabolcs költészetének elemzésénél fontos kiemelni azt, hogy jezsuita szerzetes lévén, aki papi teendői mellett verseket is ír, a pap és a költő nem külön hivatás, nem egy-egy szerep, hanem van egy ember, aki kommunikál felénk: vagy úgy, mint pap, vagy úgy, mint költő. A kettő együtt van egy emberben. Vallásos lírája ezért is olyan hiteles és átütő erejű.
Jelen verseskötet költeményei követik a ‘sajgós’ költészet sajátos, már megszokott forma-, és stílusjegyeit. Már a kötetnek címet adó meztelen Isten kisbetűs kezdése felrúgja a hagyományos írásmódot. A versek sem különböznek ettől; a kisbetűs sorkezdések, a központozás hiánya vagy minimális alkalmazása, a szavak és mondatok összefolyása kihívóan várják az olvasót a versekkel való találkozásra. A tulajdonnevek írása megmarad nagybetűs; például Faber, Horánszky, Loyola Cafe, Pázmány Terem (veled című vers, 12. oldal) és a bibliai vonatkozású nevek, fogalmak, például Éva, Ádám, Káin, Ábel, Teremtő (neszezés című vers, 18.-19. oldalak). A költeményekből hiányoznak a hagyományos értelemben vett rímek, de a verses hangzást megerősítik a belső rímek és betűrímek. Ez utóbbira néhány példa: ‘halottat háborúban hajléktalant békeidőben’; ‘felvilági fájdalom’; ‘élet észrevétlen’ (nem kellene című vers, 21. oldal). A betűrímek ringatása ad egy határozott felütést a komorabb témába hajló, de vigasztalást nyújtó feltámadási ígéretnek az örökkévaló érintés című költeményben (43. oldal).
hajnalfény hull a hantra
fény aminek nincsen alkonya
s a mélyben megmozdul
a mozdíthatatlan
(részlet)
A kötetben ezeket a verseket úgy is olvashatjuk, hogy először egy felderítő olvasást végzünk; a költemények sodró lendülettel, egy biztos kézfogással viszik tovább a kíváncsi olvasót egyik verstől a másik felé a kötet végéig. Aztán többet akarunk kapni és a verseket jobban akarjuk megízlelni; a versek mélyébe való látást, a verseknél való elidőzést és újraolvasást akarjuk.
Több költemény kibocsátó üzenete ugyanonnan indul és ugyanoda jut vissza ugyanazt az igazságot hirdetve: mindannyian egy tudatosan teremtett világ parányi részei vagyunk a Teremtő gondviselésére bízva. Ennek a titoknak a felismerése és akarása vezet el a Teremtőhöz a számunkra kijelölt úton. Mi mindannyian a mindent átható és mindenütt jelenlévő Teremtő forrásából táplálkozunk. A csordogálunk című vers (58. o) víz metaforája szemléletesen fejezi ki ezt a kollektív szerepet.
örök életre szóló víz fakad
a titok szívéből
és ez a víz mi vagyunk
a forrásból kilépve
csordogálunk erre-arra
színesít és ízesít a tér meg az idő
nevet a változó partoktól kapunk
(részlet)
A magunk képére formált és általunk kisajátított Isten képe áll a meztelen Isten című vers középpontjában (26.-27. oldalak). Az egyik oldalon lévő ‘Te’ és a másik oldalon lévő kollektív ‘mi’ közötti egy-máshoz kötött kapcsolatból a vers végén kilép a harmadik személyű meztelen Isten. Ez az eltávolodás talán azt is sugallhatja, hogy az em-beri képzelet számára Isten valós lénye felfoghatatlan, hiszen paradox módon pucéran érkezik és meztelen távozik, mégis betölt mindent. Ő a minden reménységet adó.
Több versből kiütközik a személyesség, a beszélő én Istennel való személyes, közvetlen kapcsolata. A fénylik című vers (55. oldal) vallomásszerű lenyűgöző egyszerűségével tárja elénk azt a megfogha-tatlan és kifogyhatatlan erejű Istent, akinek örök fényessége belül és kívül betölti a költői én létét-létezését.
becsukom szemem
és látlak
hol laksz bennem
hogy ily korlátlan jársz át
tüdőt szívet
agyat
és ki vagy
hogy veled fénylik
minden újra
még ez a pár elnyűtt
évtized is
A veled című vers (12. oldal) is hasonló hangot üt meg. Isten jelenléte teljesen betölti a beszélő én személyes szféráját, hétköznapjainak minden kis zugát. Ez egy tudatos akarás, melyet a ‘ha… – akkor…’ korreláció hangsúlyoz ki. Ha Isten minden hétköznapi mozdulatban és cselekvésben társként van jelen, akkor a beszélő én számára minden szebb és jobb lesz.
Ez utóbbi gondolat nyomatékos konklúzió a vers végén.
szebb lesz minden puhább és jobb
maradandóbbak az ízek illatok
halált szelídítő tested látom
mindenben amerre fordulok
(részlet)
Ugyancsak az Istennel való meghitt közelséget, az Istenből kiáradó megingathatatlan erőt írja le a magadért című vers (61. oldal), mely egy bensőséges, őszinte hangú vallomás.
halálig épülő házamhoz
jobb malter nincsen kívüled
A vallomást egy fohász, Istenhez szóló segélykérés váltja fel a vers végén.
segíts hogy végre
magadért szeresselek
(részlet)
Bizonyos társadalmi problémákra is rávilágít egy-egy vers. A társadalmi egyenlőtlenséget hangsúlyozza ki a többivel mi lesz című rövid költemény (17. oldal). Az olvasónak szegezett címbeli kérdés után a költő aránytalanul hosszasan felsorolja azokat, akik valamilyen kiváltság vagy előny folytán jobb eséllyel indulnak az életben. Ők vannak a ‘van aki’ csoportban. Aztán hirtelen ismét előlép a rövidre szabott kérdés, ‘a többivel vajon mi lesz’, melynek kontrasztja döbbenetet vagy talán sajnálatot ébreszthet bennünk.
A záró sorok azonban egyértelművé teszik azt, hogy akárhogy is van, akárhova is születik az ember, vagy viszi őt a sorsa, mindannyian ugyanabban a mulandósággal szembenéző helyzetben vagyunk.
korhadó ágakon ülünk
csak Jessze vesszeje
az örökzöld
(részlet)
Egy súlyos szociális problémáról, a hajléktalanságról tár elénk iszonyatos képet a klónozhatnád című költemény (36.-37. oldalak). A társadalom szélére sodródott, lesüllyedt vagy magukat kitaszított hajléktalanok mocskos-bűzös-visszataszító látványa döbbenti meg az arra járó gyalogost Budapest egyik központi helyén, a Blaha Lujza térnél. A döbbenetes erejű helyzetjelentés-szerű képleírás után egy segélykérés tör elő a költőből az Úr felé.
meddig lesz még ez így
a léleknyomor gönceiben
fagyoskodókkal
összemaszatolt képmásaiddal
meddig történik mindez
klónozhatnád nagy Úr
klónozhatnád végre itt
megállás nélkül tenmagad
(részlet)
A költeményekben egyik gyakori elem, visszatérő toposz a ‘semmi’ és ‘minden’ összekapcsolása. A semmi a minden című versben (50. oldal) egyértelművé válik ennek a költői képnek a jelentéstartama.
mert a minden semmi egyedül
a semmi meg minden
veled
(részlet)
Szép zárószó a kötet utolsó verse, mely az üresen címet viseli (88. oldal). Üresen, teljesen megszabadulva a magunkkal hordozott és körülvevő anyagi tárgyaktól és magunk mögött hagyva a földi javak lehúzó erejét tudunk csak igazán arra figyelni, ami a legfontosabb. A nagybetűs Mindent kapjuk cserébe.
elengedted
már semmid nincs
sem szerzett
sem kapott
és a hozottból sem maradt
csak te vagy
üresen
mindentől üresen
így betölthet már
a Minden
A verseket olvasva, azokon eltűnődve az olvasóban megmarad egy-egy sajátosan összekapcsolt szólánc vagy verssor, egy-egy elevenre megrajzolt kép, egy-egy felismerést adó jelentés, melyek megteremtik a személyes találkozást a versekkel, a költővel és a Jóistennel.
Ezek befogadásán keresztül az olvasó önmagával is találkozik. A verseknek mi is lehetne érdemlegesebb feladata annál, mint hogy megteremtsék a személyes jelenlét és egymás befogadásának lehetőségét? Sajgó Szabolcs versei helyet adnak nekünk, hogy belépjünk költői világába, majd ott ragadjunk költészetében.